Hány éve már, hogy magányt lélegzem,
hideg kezekkel csak ő símogat.
Hány éve már, hogy fogvatartanak
véres és molyrágta hajnal-alkonyok,
s fakó nyikorgás kísér csak
céltalan-kanyargó ösvényeken.
Virrasztok százezer éjszakát, de mind reggeltelen
– még mindig csak Hypnosz karjában látom a végtelent.