This time, it’s the dunes, not the plains,my quasi-desert:pine trees and shrubs over– pale, yellowish-brown – sand; it’s a thin veil of clouds, not the dustthat shrouds the skies in haze. The road looks flatbut I keep slowing and slowinguntil I’m moving in a frozen frame,fleeing winter,as if I could ever outrun my loss. […]
Scripta
Laments from the Road, Part 2 – Carrión de los Condes
The plains are silent as we cycle through them,and it’s almost a desert: the endless, barren fields – harvested or burnt out – are the same pale, yellowish-brown as the old, quiet stones of the occasional (old, quiet) village we cross; the sun’s beating down on us as if it were August instead of October; the […]
Laments from the Road, Part 1 – Biarritz
The Sun has set: now stay,and watch the darkness fall.
casus impossibilis
He looked at me, and said, « so there’s still someone who smiles under the rain! » There was water everywhere: the rain falling from above, the high tide all around – so the dark sea embraced me. It’s winter now, and I don’t think I could be any further away – but there’s still someone who smiles […]
Névnapi köszöntő
Írok. Magamnak. Neked. Nem-szavakat, elveszett időből, valami füzetlapra a meg-nem-talált történet lapjai helyett. És nem írom meg, mert nem tudom, elveszett belőlem, hogy mit is, és nem kérlek meg, mert (már) nem tudom, mire, és nem érzem úgy, hogy lenne rá jogom – és különben is, volt már, hogy kértelek, de máig nem tudom, minek […]
Molyok:
puha szürke szárny- verdesés – vergődés (szárazon) felkavart iszap egyen- súlytalanság és hideg rángatom -ringatom magam (s egyenként tépdesem szárnyát a szekrény lepkéinek.)
III.
Shatter my stillness let the colours run loose in my veins razor-sharp and burning, blinding liquid light Shatter my stillness – if you can let me lose my self let me simply be the moment confuse directions altogether see how my bones turn into glass see my colours twinkle through them hear their screeching sound […]
Morte com vida
Una enésima vida pequeña hoja valiente de temprana primavera brillo verde bajo una lluvia que colora todo el mundo en gris de perla Una enésima vida fuerza que me quita el aliento que rompe nieblas y nubes para ver el color del cielo Una enésima vida crecida sobre cadáveres de ilusiones pasadas Una enésima, vida […]
[Ez csönd maradt.]
Csak nagy ritkán kúszik be a városba az eső illata: de ma egész nap követ. Így nap végére rajzzá tettem magam – egy vonalat húzok a lábom alá, hogy megtartson a felszínen – de közben, a lassan hulló cseppek alatt, hagyom, hogy megfolyjon a tinta, s körvonalaim elhomályosuljanak. Ködgombolyag, lebegek – közben a kétszemü villamosra […]
II.
At times, as I look into the mirror I see you in my own eyes. Just a sparkle, that has never been there before. Yet at times, as I look into the mirror I see nothing but emptiness grown a bit greater again. At times, as I walk beneath the wind-blown clouds I feel the […]
II.
A veces, mirandome en el espejo te veo a tí en mis mismos ojos: un brillo que antes no había. Pero a veces, mirandome en el espejo veo sólo el vacío un poco más grande otra vez. A veces, paseando bajo nubes y vientos siento la infinidad que víste en mí (a la primera) – […]
Rémálmokat csak felárral vállalok.
Nehéz velük dolgozni – anyaguk nyúlós-ragacsosan beteríti az embert, s aztán ébredés után is ott marad: abban a forró szívdobogásban, abban a vak rettegésben, amiben (még ébren is) meglapulnak az ember álombéli szörnyetegei; pókhálóképp befonja a sarkokat, ahová nem ér el a hirtelen felkapcsolt kislámpa fénye.
I.
At first, it was your presence – for all that you were so far away – a presence of all that we shared in the winds and in the rain in the completeness I lived in every moment without yearning or regret in my very smiles, even. And still: still I’m as content as can […]
I.
Al inicio notaba por muy lejos que estuvieras tu presencia: la presencia de lo que compartimos – en los vientos y las lluvias en la plenitud que me acompañaba sin añoranza ni pena hasta en mis propias sonrisas Y sigo: sigo bien contenta sigo pensando en tí cuando llueve sigo sonriendo de una forma que […]
[Wahastini]
Wahastini. Hiányzol. Itt vagy, mégse látlak: mint lámpafény mögött eltűnő csillagot, ölel most téged a fény, s elrejt előlem, ki sötétség vagyok. Wahastini. Hiányzol. Súlytalan volt az éjjel, leple alatt tolvaj-mód magammal hoztalak, s még mindig véled álmodom – hiába: a tenger nagy, s te messze vagy.
La fuga genovese
I left – to get as far as I may I also had to come back to believe that even if I disappear the town stays anchored. You left – to get as far as you may / there was a time when you also had to come back / to show that it is […]
Fuga a due voci
sono partita – per allontanarmi sono dovuta anche tornare per credere che pur sparisca io rimane ancorata la città sei partita – per allontanarti / c’è stato un momento in cui sei dovuta anche tornare per / dimostrare che è possibile e credere che benché sia sparita / vale la pena rivenire ma rimane ancorata […]
Ismerd meg hazádat
A Blaha Lujza téren lakik egy madár, aki dermesztő hidegben, hajnali háromkor is énekel. Negyed négykor nincsen a városban se a Vár, se a Parlament. Mínusz öt fokban, azt hiszem, az ember könnye pár perc alatt az arcára fagy.
Birds of Babylon
« Thou didst love the brilliant Allalu bird But thou didst smite him and break his wing; He stands in the woods and cries « O my wing ». » (Gilgamesh to Ishtar) Since then, I hear them all. The flutter of frightened wings in the trills of flute and zither. (my own wings, though nonexistent, shiver in […]
[toccata]
– storie – Anche i fiumi che sono più larghi che profondi a volte inondano il paese. Anche i fiumi che sono più larghi che profondi devono prima o poi arrivare al mare e scordarsi del loro nome. – incontri – Prova a vivere tutta la tua vita in quattro giorni. Vedrai subito se è […]
Levelezésem a Szörnnyel
Az Újév hajnalán a Szörny – nevezzük csak így – ismét finom falatokhoz jutott. De nem ez volt az első alkalom, hogy leveleztem vele. 2011. VII. 28. Kedves Szörny! Remélem, jóllaktál az elmúlt napokban, és egy időre szünetelteted a marcangolásomat. Addig is szeretném felhívni a figyelmed arra, együttélésünk alapvető feltétele volna, hogy ne harapj túl […]
Babel silence
Dear Reader, the following is a re-telling of the story of Babel. I quote the original story from the Bible (King James » Bible, quotes in italics), but, though I do not mean any disrespect, I do treat it as a literary source and not as a holy text. It is said that in the beginning […]
[preludio]
Mettiamo… una camera osbscura. Ma una enorme. O l’Universo dentro un cubo di dieci per dieci. Un cubo verde, di cartone e cartoncino. Allora, quando eri dentro, vedevi tutte le stelle; e adesso che sei fuori vedi soltanto un cubo verde che a questa distanza sembra così piccolo che sei sicura che non ci staresti […]
Átkok Grammatikája (Grammatica devotionum)
Mint köztudott, a Grammatikának mára egyetlen teljes példánya sem maradt fenn. Talán soha nem is létezett, hiszen egyes fejezetei más-más szerző tollából származnak, különböző nyelveken íródtak, s talán sosem rakták őket össze. Tény az, hogy ma a Grammatika, egészében, nem létezik, s bár ezt a titkos tudományok történetének kutatói joggal sajnálhatják, végső soron, azt hiszem, […]
V.
Anyáink vére és apáink csontja: el-nem-felejtett mesék vagyunk mind. De sehol másutt nem láttam ily csupasz virágzását emlékezésnek és halálnak.
IV.
A falhoz hajoltam, mint a többi nő – de én imádkozni nem tudok. Hát kértem a köveket, meséljenek. Fény volt bennük: kétezer év fénye; jelen sírás, ezer elmúlt könyörgés. Egy néni állt mellettem, hosszan imádkozott – s mielőtt ellépett a faltól, keresztet vetett.
III.
Behunyt szemmel fény-szálakat válogatok: néha egy szóra, egy mozdulatra szakad a függöny, s zubogó szivárvány vízesés zuhog rám – de mégis Medúza-fő lettem, azt hiszem: a sötétség-kígyók hajam közt saját szárnyamat is megharapják Nézz csak rám, szívem.
II.
Tízezer év. Egy név, mit oly sűrűn ülnek meg a legendák, hogy majdnem elhittem, már csak a könyvekben létezik. Jerikó falai alatt nyolcvannal robogtunk el. Jerikónak csak egy kapuja van. Jerikóban panelházak vannak és szögesdrót.
I.
Már megint cseng a fülem. Őrült kavargás, fényspirál, hanggörgeteg. – Hagyd, hadd kavarogjon: a szférák zenéje ez is. Rongyosra rágta a magány a megmaradt végeket. – Merülj el benne, s elcsitul. A könnyűség, a láz, az utazás íze a számban – mit most épphogy csak megtaláltam – mint sípoló lélegzetem, a szférák csendjében elveszett.
Párhuzamos bolyongás
Összekapaszkodó gondolat-szálaim hajnalban végül elengedték egymást. Akkor vizet ittam – fénnyel teltem –; az utolsó szálat átfűztem egy tű fokán, s megvarrtam vele a felfeslett időt. Hazafelé menet álomitalt kaptam: hócsillagokkal telt az éj.
casus impossibilis
Mi vide e disse: C’è chi sorride sotto la pioggia! C’era acqua ovunque: la pioggia da sopra la marea tutt’intorno E m’abbracciò il buio del mare. È arrivato l’inverno: arrivar più lontano non mi sembra possibile. Ma c’è chi sorride sotto la neve.
casus impossibilis
Me vió y dijo: ¡Hay quién sonríe bajo la lluvia! Había água por todas partes: la lluvia desde arriba la marea rodeandome y me abrazó el oscuro del mar. Llegó el invierno y creo que más lejos ya no puedo ir: pero hay quién sonríe bajo la nieve.
casus impossibilis
Rám nézett, s így szólt: Hát van még, aki mosolyog az esőben! Mindenütt víz volt: fentről az eső, körben mindenütt a dagály; s átölelt a tenger sötétje. Most tél van s azt hiszem, ennél messzebb már nem érhetek: de van még, aki mosolyog a hóesésben.
Nem kell nevén nevezni a változást, hogy igaz legyen.
De egyszer fel kellett ismernem végre: pusztán az, hogy leromboltam a Labirintust, nem teszi semmivé az éveket, melyeket ott töltöttem – a Mester úgyis mindig a romoknál ad nekem randevút. Hogy az álmok, melyeknek szálai erekként hálózzák be testemet, s amelyek néha oly közel kerülnek a bőrömhöz, hogy már-már puszta kézzel meg lehetne őket érinteni, […]
[kimondhatatlan]
Látom, amint megérint minket a sötétség, s fülsértő csörömpöléssel szertehullana, mélybezuhanna világunk, ha nem lenne ily csendes és jól nevelt – így őrült, halálfejes kacaj helyett derűs mosollyal köszöntenek e hétköznapi nem-tragédiák. Fáradt tekintetünk mögött olajos-sötét kavargás láncra-vert éji démonaink serege.
giornale di bordo
Tra i miei viaggi da sognatrice mi è capitato uno a vela. All’imbarco ho spento ogni corrente di tempo che non fosse definito dal Sole – e finalmente ho avuto l’opportunità (ed il piacere) di sognare per me stessa. Sono venuti un po’spettinati, di colori troppo iridescenti, fatti da quelle distanze – e vicinanze – […]
Hajónapló
Álomszövői utazásaim során hajóra szálltam. A fedélzetre lépve megszüntettem az idő mindenfajta olyan múlását, amely nem a Nap állásától függ – és végre volt alkalmam saját kedvemre álmodni kicsit. Kicsit kuszák lettek, talán túl irizálóak is – de ez érthető lehet: olyan távolságokból (és közelségekből) szőttem őket, melyeknek vajmi kevés közük volt térhez és időhöz, […]
pizzica minore
Sentite quant’è leggera questa notte? Suonatemi ancora – stavolta senza quel fuoco che sempre mi corre nelle vene, che brucia il pensiero e divora tutto ciò che non è il momento. Suonatemi ancora, amici, con la leggerezza di stanotte così diluiamo quelle distanze assurde – senza mai arrivare ad esser vicini – in questo mare piegato, nel […]
Pizzica minore
Érzitek, milyen könnyű az éj? Játsszatok még, kérlek, de most a tűz nélkül, mely elragad, átjár, s a pillanaton túl mindent felemészt. Játsszatok még, kérlek, oly könnyedén, mint az éj, a hullámok csendjében hogy feloldhassuk végre a messzeséget – sosem kerülve mégsem közel. Aznap éjjel átjárt egy olyan könnyűség, amelytől rögtön megértettem, miért is mondták rá, […]
de profundis
Una roccia. Mostro rimasto dai tempi mitici, che spiaggiò una volta e non riuscì a tornare con la bassa marea; e vista dal sole – o dalla rabbia impotente, chissà – rimase petrificata, con l’ultimo grido disperato spaccato nella bocca. Una sola mossa. Uno sguardo che mi segue. Un pensiero troncato. Sarebbe stata una storia […]
de profundis
Egy szikla. Tengeri szörny, a legendák idejéből: partra vetette egyszer a víz, s nem sikerült visszaúsznia az apállyal. Senki se tudja már, a Nap látásától vagy épp tehetetlen dühében vált-e kővé; de aki jól figyel, még ma is hallhatja torkában szakadt utolsó, kétségbeesett kiáltását. Egyetlen mozdulat. Egy pillantás, a bőrömön érzem. Egy félbeszakadt gondolat. Gyönyörű […]
coincidenze
Una volta preso il treno, bisognerebbe anche pensare alla coincidenza. Anzi, le coincidenze: questa città ne è piena. Credo di averla persa comunque – sono rimasta qui, sospesa nell’aria, grigia, vuota e traslucente. La città si è chiusa intorno a me: ormai sono a casa. Ma qui il mare continua nell’aria – a volte non […]
Múlt-idő — Coincidenze
Ha egyszer vonatra szálltam, gondolnom kellett a csatlakozásra is. Mi sem volt egyszerűbb – abban a városban minden mindennel összeér. Mégis úgy tűnt, lekéstem – s ott maradtam, megszürkült, törékeny-áttetsző test a semmi közepén. Bezárult körülöttem a város: már otthon voltam. De az a tenger nem válik el az égtől, s a pára lehúzta szárnyaim. A […]
7:39
[Ventimiglia] Sarebbe il momento di raccontare delle cose – ma sto cercando le parole che mi sfuggono ancora. Poi non è che le immagini vengano tanto facilmente neanche. Sarebbe l’ora di cominciare a vendere quei sogni – o regalarli, è quasi lo stesso. I sogni mai si vendono per soldi. Non penso però che sia […]
Múlt-idő — 7:39
[Ventimiglia] Ideje volt elkezdeni mesélni ismét – de futottak előlem a szavak. Meg aztán a képek sem jöttek oly könnyedén. Ideje lett volna végre eladni pár álmot – vagy elajándékozni őket, nem lényeges. Az álmait úgyse pénzért adja el az ember. De nem gondoltam, ezzel elárultam volna a Mestert (ha legaláb egyet sikerült volna eladnom… […]
XXI. el Mundo
De nuevo estoy viviendo en un puerto y las historias que en todas mis vidas han sido paralelas se han encontrado.
XXI. a Világ
Megint egy kikötőben lakom; és az életek s a történetek, melyek mindig párhuzamosak voltak, összeértek.
XX. el Juício
Paré el movimiento recogí todos los hilos extendidos hacìa mi vida para tomar conciencia de cada uno que me pueda llevar esta nueva ola de cambios.
XX. az Ítélet
Nyugvópontra jutottam, s visszahívtam minden szálat: végigfuttattam őket ujjaim között – hogy elsodorhassanak az új változások.
XIX. el Sol
Tenía un prisma colgado en mi ventana: tantas veces que me desperté – sobre las doce – mis gatos cazaban pequeños arcos Iris en el suelo.
XIX. a Nap
Egy kristály lógott az ablakomban: sokszor ébredtem arra – dél körül – hogy a macskák apró szivárványokra vadásznak a földön.
XVIII. la Luna
1. Hoy empieza la vida – otra, de las mil. 2. Ofrezco mi barquito al viaje, al cambio y a la plenitud. 3. Hicé otros viajes, vivì otros cambios – y ya conozco la plenitud también. 4. Cierro mis ojos, respiro profundo – y dejo que mis músculos se suelten.
XVIII. a Hold
1. Számtalan életem közül ma egy újat kezdek. 2. Egy hajócskát ajánlok fel az útnak, a változásnak és a teljességnek. 3. Máshová utaztam, más változást éltem – és már egész vagyok. 4. Behunyom szemem, mélyeket lélegzem, s figyelem, ahogy ellazulnak izmaim.
XVII. la Estrella
La Madre de mi nombre era de ellas.
XVII. a Csillag
Névadó Anyám közülük való volt.
XVI. La Torre
La Torre cayó – y seguìa intacta. Ahora ya la Torre nunca existió.
XVI. a Torony
A Torony összedőlt, és sértetlen maradt. A Torony ma már sosem létezett.
XV. el Diablo
Aurora – la asesina Hécate – soñadora la Diosa hecha demonio
XV. az Ördög
Éósz, a gyilkos Hekaté, az álmodó a démonná tett Istennő
XIV. la Templanza
Lo más difícil: reconocer que yo también tengo límites. Lo más difícil: reconocer mis lìmites – antes de pasarlos. Quizás un dìa llego a entender la palabra.
XIV. a Mértékletesség
A legnagyobb kihívás: elismerni, hogy én sem vagyok határtalan. A legnagyobb kihívás: felismerni a határokat – még mielőtt átlépnék rajtuk. Talán egyszer mégis megértem ezt a szót.
XIII. la Muerte
Después de la funeral me quedé sola un momento. Cerré los ojos para ver la luz y las sombra de las ramas sobre mis párpados – para descubrir, otra vez, la riqueza de la vida.
XIII. a Halál
A temetés után, egy pillanatra, magamra maradtam. Behunytam a szemem, hogy lássam az ágak s a százszínű hulló levelek árnyékát szemhéjamon – hogy lássam, mennyire csodálatos az élet.
XII. el Colgado
Tomé la decisión – con sabiduría (diría) y moderación. Porque ya no tengo que demonstrar nada a nadie. Y si mi decisión es mala, almenos la es de otra forma que las otras mil veces pasadas. Aun así – queda una oscuridad en mí que ni el sol puede penetrar.
XII. az Akasztott
Döntöttem. Bölcsen, mértékletesen (mondanám) mert már nem kell bizonyítanom senkinek semmit. S ha rossz is a döntés, legalább másképp rossz, mint eddig annyiszor. De maradt bennem egy sötétség, ahová nem tud beszűrődni a napfény. Csak lassan párolog.
XI. la Fuerza
como nadar contra la corriente: cuánta más voluntad, más resistencia en mí, y mi fuerza se devora a sí misma. Sólo tendría que dejar fluir la vida.
XI. az Erő
Olyan, mint az árral szemben úszni: ha több az akarat, nagyobb az ellenállás bennem míg végül erőm önmagát emészti fel. Pedig csak engednem kellene az áramlásnak.
X. la Rueda
dejé el Laberinto aún llevo mis alas. Soy de los dichosos.
X. a Kerék
elhagytam a Labirintust viselem a szárnyaim. Szerencsés ember vagyok.
IX. el Ermitaño
no hace falta que veas: basta saber dónde están las cosas.
IX. a Remete
Nem kell, hogy láss: épp elég, ha tudod, hol vannak a dolgok.
VIII. la Justicia
con la espalda recta con toda claridad de los ojos
VIII. az Igazság
tiszta szemekkel egyenes gerinccel
VII. el Carro
el poder de la decisión: que tomando la dirección con todo mi ser la esferas del mundo giran a mi mismísimo ritmo así se me abre un Camino.
VII. a Diadalszekér
a döntés hatalma: amikor ismerem a célt s teljes lényemmel indulok felé, a Világ körei szívdobbanásommal együtt fordulnak s megnyílik előttem egy Út.
VI. los Amantes
es bien difícil hablar de la plenitud: las palabras no alcanzan a su sencillez. Tampoco hay ni una tan fugaz como el momento.
VI. Szeretők
Nehéz a teljességről beszélni nem elég egyszerűek a szavak. Ahogy egy sincs, mely oly tűnékeny volna, mint a pillanat.
V. el Venerable
la memoria bien cristalizada aprendizaje en cualquier momento pensamiento ante la decisión.
V. a Főpap
Emlékeim tökéletes kristályrácsa tanulás bármely pillanattól megfontoltság minden döntés előtt.
IV. el Emperador
si nunca puedo ser bastante buena es él que me demanda – y soy yo misma por que con sus muertos uno no discute ya no se pueden convencer.
IV. a Császár
Ha még mindig nem vagyok elég jó, ő követel többet – s én magam: mert a halottaival már nem vitatkozik az ember őket már nem lehet meggyőzni.
III. la Emperatriz
contaré las luces de la Ciudad tejiendo otro rollo de mis sueño-telas; cantaré la canción de la mañana – y mis sueños vivirán.
III. a Császárnő
Megszámolom a Város fényeit míg egy új vég álom-vásznat szövök; eléneklem a reggel énekét – és az álmom élni fog.
II. la Venerable
Como unas amigas mías que ya dejaron de interesarse de las exigencias dela gente, pero tampoco son rebeldes – simplemente viven, como quieren ellas, sabías, maduras, y – creo yo – felices.
II. a Főpapnő
Mint néhány barátnőm, kik már nem foglalkoznak azzal, mit várnak el a többiek, de nem is lázadnak ellene – csak élnek, ahogy ők jónak látják: bölcsek, érettek, s úgy tűnik, boldogok.
I. el Mago
Nos conocemos desde siempre, el Mago y yo: en nuestros caminos (de ilusiones) nos encontramos ya miles y miles de veces. El Mago tiene mil nombres, mil caras – pero siempre los mismos ojos. El Mago es ciego: un espejo oscuro y distorcionado, sus reflexiones frágiles y transparentes. El Mago tiene mil nombres, mil caras […]
I. a Mágus
Régóta ismerjük egymást, a Mágus meg én: álom-ösvényeinken számtalanszor talákoztunk már. A Mágusnak ezer arca, ezer neve van – de a tekintete mindig ugyanaz. A Mágus vak. Megsötétült, torz tükör: képei áttetszőek és törékenyek. A Mágusnak ezer arca, ezer neve van – a Mágus nem létezik, csak álmaimban. Te vagy a Mágus – de mikor […]
0. el Loco
dónde me lleve el viento, voy – bailando con mis sombras.
0. a Bolond
táncra kélek árnyaimmal – s ahová a szél visz, megyek.
[én az Éj vagyok maga]
én az Éj vagyok maga, sötétségem száz csillaggal ragyog; de te csak a fényt keresed mindig, néha elfeledve azt is, hogy itt vagyok. Pedig egyszer tán azt is mondtad nekem: ya layli – vagy csak saját visszhangom hallottam, nem tudom; vagy csak azért nem hívsz így, mert e nevet én nem fogadtam el tőled sosem. […]
Llamadme Soledad
egy kép egy mozdulat egy halovány íz a nyelved hegyén gondolatok szaggatott, aranyló ritmusa bal vállad fölött a moccanó Halál kavargó gőz egy bögre tea fölött (neve is van talán)
[töredék]
És csak néztem, nagy, nem látó szemekkel míg az égen körbejártak a csillagok.
Csipkerózsika, 2009. december
Azt hitted, hogy tényleg aludtam vagy száz évig, s nem volt senki a házban, hogy megetesse a macskát?! Elhiheted, nincsen körülöttem semmi varázslat, eddig is éltem, s most se teszek mást: gonddal húzom mégsem oly egyszerű-és-szép hétköznapjaim ívét. És takarítok. A por sem tudta megülni a házat, nincsen pókháló a sarokban; a vadszőlő is épp […]
[lejos]
Es que mi ciudad está muy lejos del mar. Volví hace poco, dejando ahí mis palabras: con la historia contada no soy más que un momento. Pero cuando llegué, me puse a cantar; la fiebre extraña del recuerdo me ilumína – y en mi espalda las alas están creciendo. Hoy me emborracho – que llegó […]
[messze]
Az a helyzet, hogy nagyon messze lakom a tengertől. Nemrég jöttem haza, hangom nem volt, otthagytam mind a szavaim – a mesének vége: egy pillanat vagyok. De mikor megérkeztem,énekelni kezdtem: egy emlék – furcsa láz – világít bennem, s a hátamon nőni kezdtek szárnyaim. Ma be fogok rúgni! – mert esett az eső, s feloldódott […]
Hazatérés
I. Fülledt meleg ül a városon, és a levegőnek mézíze van meg szálló por- és hulló levelek-szaga – II. Nincs már keserűség ajkamon, sem gondolatok forró, édes vére az őszi eső hűvös cseppjei csorognak most végig arcomon. • • • És eljött egy nap, mikor a labirintus pontosan ugyanolyan volt mint egy másik alkalommal, több […]
[maldición]
Al llegar a casa tomé agua fría y me quemó los labios. De distancia tomaste forma en el reino de mis sueños: aquí te cierro, que sigas repitiéndote infinitamente: poruqe los esclavos de Fantasos no somos sólo nosotros, soñadores, sino todos nuestros soñados también. • • • te voy a soñar hasta que mis sueños […]
[átok]
mikor hazaértem, hideg vizet ittam, s égette az ajkam. távolságból öltöttél formát álmaim birodalmában: és itt maradsz, önmagad nem szűnő ismétléseképp mert Phantaszosz rabjai nem csak mi vagyunk, álmodók, hanem ti, álmodottak is, mindanniyan. • • • megálmodlak. addig álmodlak, míg álmaim erősebbek nem lesznek létezésednél s egészen ki nem veszel belőlem.
[Isis desdoblada]
He vuelto a intentar – Isis desdoblada – a recoger, muy poco a poco, mis miembros unirlos de nuevo con mi canto y hacerme viva otra vez.
[meghasadt Ízisz]
Ismét megpróbáltam – meghasadt Ízisz – összeszedni, lassan, egyenként, szétszórt tagjaim, énekemmel egyesíteni őket, s életre kelteni önmagam.
Sötét narancsszín és éget
Megint mérget ittam és most fűt a láz – hagyom, hogy átvilágítson a bőrömön, míg minden fényem elvész a végtelenben tán akkor csönd lesz. Visszatértem.
időnkívül
Hány éve már, hogy magányt lélegzem, hideg kezekkel csak ő símogat. Hány éve már, hogy fogvatartanak véres és molyrágta hajnal-alkonyok, s fakó nyikorgás kísér csak céltalan-kanyargó ösvényeken. Virrasztok százezer éjszakát, de mind reggeltelen – még mindig csak Hypnosz karjában látom a végtelent.
kihűlés
Megfagyott testembe kék lángot vetett az űr; áttetsző bőröm alatt kuszák az erek, nehezen, lassan jár a vér. Túlfeszültek az izmok – mozdulat s fókusz nélkül. Húnyt szemmel sokkal egészebb a világ.
daloljunk együtt reggeli éneket
Főzz nekem jó erős mákony-főzetet mézédes füge héjába csavard itasd meg velem ringass míg elalszom majd ha a Nap felkelt, daloljunk együtt reggeli éneket Tiltott álmok völgyén jártam röppenő denevér gondolatok mondatcsontvázak kihűlt szótetemek vártak ébressz fel, kérlek, daloljunk együtt reggeli éneket Nemlétbe fagytam – túl nagy lett a tér vádló szemekkel néz rám a […]
[tegnap este]
vihar előtti szél kúszik néma villámok cikáznak
Palota, hajnali négykor
I. Madárfütty visszhangzott a házak között. A járdaszélen ültem és vártam; lassú hullámokban ringattak a képek s keserű-fűszeres nyári illatok. II. Fejemben zakatolnak a képek, torzan elnyúlók, fekete-fehérek, villogó szemű, testetlen démonok állnak körbe – és röhögnek.
Porque Aurora…
[showmore] ”El hijo se había soñado alas bajo la experta dirección de su padre y maestro. Durante muchos años las había creado, pluma por pluma, músculo por músculo y huesecillo por huesecillo en largas horas de trabajo, de sueño, hasta que tomaron forma. Las había dejado crecer de sus omóplatos en la posición correcta (era […]
Mert Éósz minden hajnalban
[showmore] „A fiú apjaura és mestere utasításai szerint megálmodta, milyen lehet a szárnyalás. Sok esztendőn át, álommunkával növesztette egyik tollát a másik után, egyik csontocskát a másik után, sok-sok órán keresztül, amíg egyre inkább testet öltöttek: a megfelelő helyen növesztette ki a lapockájából (különösen nehéz volt álmában a tulajdon hátát pontosan érzékelni), és lassacskán azt […]
retro-spectio
I. Felriadtam az éjszaka közepén, mert nem láttam a rémálmomat. Túl nagy volt körülöttem a csönd, túl egyszerű az út a lábam alatt. Aztán mégis álomba ringatott, magam-teremtette furcsa lény; puha, pókháló-szerű, kusza szövevény. II. Acél- s kristálycsipke fátylat viselek, alatta meztelen vagyok. Hajamba tűztem, de csontom éri, lebeg körülöttem és ragyog: prizmaként szórja az […]
Mélyeket lélegzem
Frissen kihajtott levelek illatát oldottam langyos, éjsötét párában, s figyeltem az elsuhanó autók hangjának ritmusát. Gondolataimra lágy esőcseppek emléke hullt, csontjaimban lüktetett az éjszaka, s messze alattam már mozgolódtak a város fényei. “Holnap elutazunk” – szólt az egyik. “Ha akarsz, velünk jöhetsz.” • • • ólomsúlyú pára húzza a nyírfaágakat – zápor szalad […]
Hekaté táncai
Nem-szűnő száguldás Hold-érlelte gyümölcsei – jéghideg hajnalok lángjai – Mondd, hogy vége már, Hidd, hogy elkeződött – teremts világot, álmodó Hekatém, minden sötétségből, míg csak létezel, Lázadj föl, és öld meg egyszer Éószt, Tudd, hogy hármasútnál melyik lesz tiéd. „Sötét és semmi voltak: én valék, Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj, És a világot szültem […]
[szabadulás]
Összetörtem az üveget magam körül, és most lángolok: átható, keserű tűz, – halvány visszfénye a csillagoknak – Forró szabadságcseppek gurulnak le torkomon, s csontjaimat rágja az éjszaka.
el libro de las preguntas
A tenger. A vadszőlő levelei, ahogy fújja őket a szél. A szobám, ahogy megváltoztatják a dallamok. “Ist nie nicht doch besser als spät?”
Vámpírok bálja
Éjfélre jár, szól a gong; fuss ahogy bírsz, bolond! Vagy állj meg, egy pillanatra, s hideglelős furulyaszó bűvkörében táncolsz majd, míg virradatra szívedben a vér kihűl.
Álmok és valóságok
Mint világok határán a senkiföldje, mint nyári naplementék mögött a szürke, egykedvű felhősereg, vagy macskaköves utca, mikor az ereszről az utolsó esőcsepp is lepereg, oly csöndben vagyok. Egy év se kellett. Világaim bezárultak; hogy kint vagyok vagy bent, már nem tudom. A fényüket vesztett, halott csillagok nem szólnak; énekük örök-zengő, halovány emlékké fakult; a […]
„Szeretnék látni, nevetni…”
(gondolat-kör: újrakezdem. Leírom.) nem félni: élni klasszikus rímpár remélni – na azt nem: megélni. a rettegés szívemben kesernyés íz a számban jégszilánk szememben ólomsúly a lábban Miért írom le? Hadd repüljön (ut volet) a szó megmarad de az írás elszáll széttépik idők és szenvedélyek lángjai „Szeretnélek látni, nevetni, órákon át csak szemezni, szeretnék szeretni.” (Hámori […]
[…]
Megsárgult, összetört tükör. Lehet-e hívatlan képeket hívni?
metamorphosis
(John Hollander: Összetekeredett piros festék című verse alapján) Különös és mély a karmazsin gondolatok álma: sárgászöld unalomban fuldokolva, színtelen zöld eszmék alszanak dühödten. Máskor halovány, ezüst-kék ötletek haljnali suttogása kelti őket egy reggelen, melyre árnyat vet a csöndes félelem s a szüntelen lebegő kérdés, lobogó, lángvörös kísértés. Hagyj hát el álmot s ébredést, merülj a […]
Emlékek katedrálisa
Végtelen hómező, telihold, s egy palota, fagyos levegőből. „Lépj be!” – szól egy hang, hatalmas és zengő. „Lépj be!”- szól. Örökké. Hisz’ itt vagyok. Jég-fák – alattuk boltív; arany-sötét folyosó. Saját szívdobbanásaim – lépések zaja – Csend. Itt vagyok. Hát mégis elvesztettem. Kijutottam a labirintusból, és elfelejtettem, hol jártam. Nem emlékszem a helyekre, ahol […]
Éósz és Hekaté
Testvérem hívott. Felébredtem, Hozzá siettem. Sápadt volt, szemében hideg reszketés. Helyére álltam a táncban, s egy pillanatig még láttam, ahogy elrepült. Testvérem hívtam. Felébredt, hozzám sietett. Szemében láng, haja kibomlott; nevetett. Átvette helyem a körben, s még láttam, mikor elrepültem, ahogy táncolni kezd. Testvérem hívtam. A táncnak vége volt. Messziről jött, hajában leander, homlokán egy […]
[töredék]
Egy csillag csöppent a tenyerembe az éjjel, És én elejtettem. Összetört.
[toronyba zárt királyleány]
Toronyba zárt királyleány vagyok; tornyom csupa felhő és fény, barátom a Hold s a Szél, s köszöntenek engem a csillagok. Toronyba zárt királyleány vagyok; elmennem innen nem lehet, csak szerelmem, ki elvihet – de jól tudom, a királyfi halott. Megölték őt: gyilkosa én vagyok.
Phantaszosz rabjai
Napnyugtára egy öbölbe értem; Sejtelmem sem volt, hol lehetek. Körülnéztem, s néhány embert láttam: Nyugat felé néztek: nézték az eget. Szállást kerestem, de hiába szóltam Meg sem hallották a kérdésemet. De, mert kíváncsi voltam, miért ül ott, Megszólítottam egyiküket. „Kérlek mondd, mit csinálsz, miért vagy itt?” „Várakat építek. Aprókat, szépeket. Belé kedves népet, jó királyt, […]
Látomások
– előeste – Végtelen gondolatköreidet futod, megállíthatatlanul, már-már magadat kergetve az őrületbe; álmodni kívánsz, pedig tudod: az álmok elől elfutnak a csillagok. (1. éjszaka) mély, álomtalan álom, s az eleven sötétség – kergetőzik veled. fény gyúl: egy, száz, ezer mind más – mind más hangon szól: felkelt a Nap. (1. nap) tavasz – friss, zöld, fénylő […]